– Kaibának igaza van! – tette csípőre a kezét Joey, mire nemcsak Yugiéknak, de még magának Kaibának is leesett az álla. – Elegem van ebből a hülye szövegből! Nem érted, hogy nem érdekli őt a kártyák lelke, Yugi? – mutatott Setóra Joey. – Fogd már fel végre, hogy nem csak körülötted forog a világ! Attól még, hogy olyan jó játékos vagy, nem kellene rákényszerítened mindenkire a saját nézeteidet. Különben is, kit érdekel ez a mambó dzsambó a kártyák lelkéről?

  – Joey, de hát te is tudod…

  – Csak annyit tudok, hogy tele van veled a hócipőm, Yugi! – kiabálta magából kikelve a szőke fiú. – Nem mindenki abban a stílusban játszik, mint te. Ezt nevezed te barátságnak? Ha igazi barátok lennénk, már régen megdobtál volna az egyik istenkártyával.

  – Ebből elég, Joey! Hogy beszélhetsz így vele? – ugrott a megrökönyödött Yugi elé Téa. – Hiszen rengeteget segített neked!

  – Ugyan miben? Ha nem folyton a párbajozásra koncentrálnék, talán jobban teljesítenék az iskolában! Úgy van, miattad vannak rossz jegyeim, Yugi!

  – Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen mindig segítünk neked a tanulásban!

  – Persze, és még jobban összezavartok!

  – Nem tehetünk róla, hogy egyest kaptál! – védekezett Yugi.

  – Talán mert rosszul magyaráztál! – vágott vissza a szőke fiú. – Méghogy te vagy a legjobb párbajozó! Menj csak és élvezd ki, hogy mindenki odavan érted, nekem viszont elegem van abból, hogy egy százötven centis kertitörpe legyen az ideálom! Elegem van mindegyikőtökből!

  Azzal Joey elrohant: igen, Yugi mindennek az oka. Évek óta Yugi árnyékában él, de mostantól ebből elég.  Hiszen Kaiba utálja Yugit, és mivel ő vele szokott lógni, ezért őt is gyűlöli. Vagyis ő az oka annak is, hogy nincs esélye Kaibánál. Minden Yugi hibája!

Joey letört hangulatban hallgatta végig az órákat. Ha még a saját barátai sem állnak mellé, akkor senkire sem számíthat. Talán még sosem örült ennyire, hogy vége van a tanításnak, bár a pizzák és italok kihordása sem vonzotta igazán. Legszívesebben hazament volna, hogy aludjon egy fél napig.

  A munkaidő a szokásosnál is lassabban telt. Rengeteg vendég volt a pizzériában, így Joey-nak igyekeznie kellett, hogy idejében teljesítse a rendeléseket, és hogy ne tűnjön túl lassúnak a többiekhez képest, akik a pizzériában dolgoznak. A fiú éppen egy óriáspizzát és két üveg limonádét vitt az egyik asztalhoz, majd két újonnan érkező vendég felé indult, akik éppen most ültek le a 6. számú asztalhoz.

  – Jó estét, üdvözlöm önöket a Pizza Splash étteremben, mit hozhatok? Esetleg ajánlhatok… – kérdezte kedélyesen Joey, majd a két vendég láttán földbe gyökerezett a lába. – Ka-Kaiba?! – nyögött fel. – Te mit keresel itt? – kérdezte rémülten.

  Joey látta Kaiba arcán, hogy ő is meglepődött kicsit, amikor meglátta őt.

  – Egy biztos, nem téged – vetette oda a kék szemű fiú.

  – Szia, Joey – köszönt a szőke fiúnak Kaiba fekete hajú kisöccse, Mokuba. – Éhes voltam, és meggyőztem a tesómat, hogy hozzon el ide. Mit ajánlasz nekünk?

  – Hát… izé… khmm – makogta Joey, és érezte, kezdi elhagyni az életereje. Kaiba ráadásul fehér öltönyt viselt, ami nagyon jól állt neki, így még a szokásosnál is jobban felforrósította Joey érzékeit.

  – Szerinted mit együnk, Seto? – fordult Mokuba a bátyjához. Mit szólnál két Pizza Cardinaléhoz?

  – Nekem mindegy – hagyta rá a bátyja. – Valamiért elment az étvágyam.

  Kaiba a valamiért szót különös hangsúllyal mondta, miközben a szeme sarkából Joey-ra nézett. A szőke fiú igyekezett visszafogni magát: akármilyen jól is néz ki a CEO, nem beszélhet így vele!

  – És még két csokis shake-et kérünk! – tette hozzá vidáman Mokuba.

  – Oké, meglesz – bólintott Joey.

  – Még valami, Joey-fiú – szólt Kaiba, mire éppen indulni készülő osztálytársa hátrafordult. – Lehetőleg kutyaszőr nélkül hozd azokat az italokat.

  Kaiba gonoszul mosolygott, Joey pedig még dühösebb lett, bár elhatározta, hogy visszafogja magát. Kaibának van elég hatalma, hogy kirúgassa őt abban a szent minutumban, ahogyan visszabeszél. Ha nem lenne ennyire szüksége a pénzre, akkor nem érdekelné az egész, és jól beolvasna neki… de mégis, a riválisát elviselni még mindig jobb, mint az utcán aludni.

  A pizzák máris elkészültek, majd Joey sietve elindult az italokért, és letette őket az asztalra.

  – Az enyémen nincs elég tejszínhab, Wheeler – kezdte a gonoszkodást Kaiba.

  A szőke fiú idegesen elvette a fiú poharát, majd visszament a konyhába, ahol nyomott még rá egy kis tejszínhabot. Tudta, hogy Kaiba incselkedik vele, hiszen mindkét shake-re ugyanannyi hab került. Épp hogy visszaért a 6-os asztalhoz, a fiatal CEO ismét elkezdett akadékoskodni.

  – Szívószál nem jár hozzá, csak kanál?

  – Máris hozom – mormolta Joey, miközben kezei ökölbe szorultak. Kezdte elveszíteni a türelmét, ráadásul nagyon kimerült volt. Sietve hozott Kaibának egy szívószálat, de úgy látszik, a másiknak ez sem volt elég.

  – Miért nem kéket hoztál? – gonoszkodott tovább Kaiba.

  – Nincsen kék szívószál – szorította össze a fogait a szőke fiú, miközben látta, Kaiba mennyire élvezi, hogy ennyire kiszolgáltatott helyzetben kínozhatja őt.

  – Akkor hozz valamilyen más színűt, mert ez nem tetszik. És ha már úgyis elmész, tegyél még rá egy kis tejszínhabot, mert ez még mindig kevés.

  Joey reszkető kézzel markolta meg Kaiba poharát.

Megteszem, amit mond.