– Szórakozz másvalakivel, Kaiba! – mondta dühösen Joey, majd egy megfelelő lendülettel Kaiba fehér öltönyére borította a csokis turmixot.

  – Te…te semmirekellő – sziszegte Kaiba.

  – Mi folyik itt? – sietett oda az asztalhoz az üzlet tulajdonosa.

  – Direkt leöntötte az öltönyömet – mutatott a CEO a szőke fiúra. Joey, aki egy másodperccel előbb még büszke volt magára a tettéért, most döbbent rá, mit tett.

  – Mégis mit képzelsz magadról? – rivallt rá Joey-ra a főnöke, a szőke fiúnak pedig megszólalni sem volt ideje. – Tűnés innen, mielőtt kidobatlak. Ezek után ne is számíts arra, hogy egy fillért is látsz a fizetésedből. Ki vagy rúgva!

  Joey mérgesen levágta a poharat az asztalra, majd gyors léptekkel kisétált az étteremből. Na tessék, ez nem úgy alakult, ahogy kellett volna. És az egészet természetesen Seto Kaibának köszönheti.

Joey másnap reggel unott arccal kullogott az iskolába. Úgy érezte, teljesen magára maradt. Nem elég, hogy a barátaival sem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan kellene, ráadásul még az állásából is kirúgták. Az osztályterembe érve azt tapasztalta, hogy már megint utolsónak érkezett meg. Szokásos helye Yugi mellett üres volt, ezenkívül még Kaiba mellett volt egy üres hely, de Seto mellé az előző este történtek után nem volt kedve ülni.

Joey elindult a megszokott ülőhelye felé.

  – Hé, Yugi.

  – Szia, Joey – köszönt rá kissé tartózkodóan Yugi.

  – Izé, bocs, hogy tegnap olyan hülyén viselkedtem. Rossz napom volt – kért bocsánatot Joey.

  – Ugyan már, nincs harag – nevetett Yugi, majd a tanóra elkezdődött.

  Joey a nap hátralevő részét azzal töltötte, hogy Kaibát nézte. Igaz, hogy a CEO egy érzéketlen, beképzelt alak, de meg kell hagyni, nagyon jól néz ki. Szinte sajnálta, hogy vége lett a tanításnak. A barátaival éppen az iskola kapuja felé tartott, amikor hirtelen eszébe jutott, hogy az óra alatt eszegetett szendvicsét a padban hagyta.

  – Bocs, srácok, a teremben hagytam valamit. Visszaszaladok érte.

  – Megvárjunk? – kérdezte Téa.

  – Ugyan, nem kell, menjetek csak, majd később találkozunk.

  Joey lélekszakadva sietett vissza a terembe, ahol nem volt senki. Joey hamar rátalált a szendvicsére, és már éppen indult volna kifelé, amikor az ajtónál beleütközött riválisába.

  – Hová ilyen sebesen, Joey-fiú? – kérdezte gonosz mosollyal az arcán Kaiba.

  – Azt ajánlom, tűnj el az utamból, Kaiba! Utállak, érted? Utállak!

  – Igazán? Ha annyira utálsz, akkor mit nézel állandóan rajtam?

  – Még hogy én? Nézlek? Csak képzelődsz? Mit kellene néznem rajtad?

  Kaiba hirtelen torkon ragadta Joey-t, és a falhoz szorította a testét.

  – Halljam, mi olyan érdekes rajtam? Azt ajánlom, mondd meg, vagy esküszöm, itt helyben megfojtalak!

Az írásodat néztem.